Ezért jó, ha van egy bevált dolgozói ajánlói rendszered

Jelentősen lerövidítheti a toborzási folyamatokat, ha van a cégedben egy jól olajozott ajánlói rendszer. Ezen keresztül a már meglévő kollégák ajánlhatják ismerőseiket egy-egy pozícióra. Ők ugyanis ismerik az általatok támasztott elvárásokat és az ismerős vagy kvalitásait is. Az ajánlói rendszer által pedig nemcsak időt spórolsz, hanem a már meglévő kollégák elégedettségét is növelheted. Most megmutatjuk, hogy miért lenne jó neked ez az adok-kapok játék. 

Már itthon sem ismeretlen fogalom a cégen belüli ajánlói rendszer. A Fizetések.hu 2018-as felmérése szerint például már 2017-ben is számottevő – mintegy 7%-os – részét képezte a juttatásoknak a toborzási bónusz.

Igaz, ez akkor főként még a mérnöki és informatikusi pozícióknál volt bevett szokás. Azóta kisebb-nagyobb mértékben már majd’ minden területre beszivárgott. Mindazonáltal a dolgozói ajánló rendszernek köszönhetően több nagyvállalat már így veszi fel munkatársai legalább 25%-át.

Miért jó, ha van egy ajánlói rendszered?

Egyfelől lerövidítheted a toborzási folyamatot, hiszen a hirdetési folyamatok helyett a cégnél lévő dolgozók saját kapcsolati hálójukat felhasználva akár már másnap elhozhatják 1-2 jelölt önéletrajzát. Éppen ezért, a megüresedett pozíciót érdemes először a saját kollégák között nyilvánossá tenni valamilyen plusz juttatásért cserébe. 

Ami a konkrét összeget illeti, ez néhány tízezertől akár több százezer forintig terjedő pénzösszeg lehet. Az esetek többségében bruttó 100 000 Ft egy kékgalléros munkavállaló ajánlásának díja. Fehérgalléros munkakörök esetén pedig 150 000 – 350 000 Ft-os összeggel lehet kalkulálni.

Hogy te mekkora toborzási bónusszal kalkulálhatsz, az természetesen a cég anyagi lehetőségeitől függ elsősorban, de a meghirdetett pozíció szerint is lehet differenciálni az összegeket, például a szükséges képesítés és tapasztalat, valamint más releváns szempontok alapján. 

Mivel az ördög sajnos nem alszik, érdemes egyébként kikötéseket is támasztani a toborzási bónusz kifizetését illetően. Például azt, hogy a felvett kolléga megfeleljen a felé támasztott elvárásoknak és a 3 hónapos próbaidőt követően, vagy akár 6/12 hónapot is a cégnél maradjon. 

Az időspóroláson kívül egyébként még költséghatékony is a dolgozói ajánlói rendszer, hiszen így megspórolhatod a hirdetési költségeket, valamint a hiányszakmák esetén az esetlegesen igénybe vett külső tanácsadók megbízási díját, a munkaerő-közvetítő költségeit és persze a külön toborzó díját.

Erre figyelj oda az ajánlói program kidolgozásánál

Az előnyök mellett azonban több dolog is van, ami a dolgozói ajánlói rendszer kerékkötője lehet. Ezekre mindenképpen fordíts kiemelt figyelmet a program kidolgozása során. Az egyik ilyen az, ha túl magas összeget kínálsz fel jutalomként, mert ez akár a visszájára is fordíthatja a célokat: az ajánló munkavállaló ezekre az összegekre fog alapozni, nem a munkájáért kapott fizetésre.

A másik ilyen veszély a már meglévő munkavállalók motivációjának fenntartása, hiszen – főleg a jelenlegi helyzetben – minden egyes pozícióra többszörös a túljelentkezés. Könnyen előfordulhat, hogy 5 betöltetlen álláshelyre akár 80-90, vagy ennél is több pályázat érkezik – főleg akkor, ha első körben nemcsak a dolgozói ajánlásokra alapoztok, hanem máshol is meghirdetitek a pozíciókat. 

Mivel a kiválasztási folyamat már az ajánló kollégától függetlenül zajlik, könnyedén előfordulhat, hogy több ajánlást követően sem az ő ismerősére esik a választás. Ilyen esetekben könnyen belátható, hogy ez motivációvesztéssel fog járni, hiszen a legtöbb helyen csak a felvett kollégák után jár a toborzási bónusz. Ennek kiküszöbölésére érdemes más ösztönzőrendszereket is kitalálni. Például X ajánlás után 1 fizetett szabadnap vagy hasonló, a meglévő kollégáknak is kedvező lehetőségek.

Spórolnál az álláshirdetésed költségein? Szeretnéd profi, egyszerűen és könnyen kezelhető felületen hirdetni a megüresedett pozíciókat? Akkor csapj le a mytime.jobs ajánlatára, hiszen nálunk 2021. március 31-ig ingyen hirdethetsz. 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is:

Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
E-mail