Home office egy ovissal

Magyarországra is berobbant a koronavírus, és egyre több cég kéri: MARADJ OTTHON. Én azon szerencsések közé tartozom, akiknek olyan a munkája, amit pontosan ugyanúgy lehet otthonról is végezni, mintha bent lennék. Illetve csak lehetne, mivel 1 hete az óvodák is bezártak, így egy merőben új szituációban találtam magam.

Szóval gőzerővel nekiálltam gondolkozni, hogy a következő időszakban hogyan fog a munka működni. Én ezekkel az ötletekkel indultam neki 1 hete a home office-nak.

#1 Kelj korán

Az egyik kedvencem a home office-ban, hogy reggel tovább alhatok, mivel egy csomó időt spórolok a készülésen és az utazáson. Azért azzal tisztában voltam, hogy ezt a luxust most nem engedhetem meg magamnak. A terv az volt, hogy minden nap 6-kor kelek, és akkor lesz egy kis plusz időm nyugodtan dolgozni. Na ez nem jött be. Kiderült, hogy az ovisomban – ahogy a legtöbb gyerkőcben – van egy különleges érzékelő, ami jelez, hogy anya “játszós állapotba” került, és már pattan is ki a szeme. De egy próbát megér, hátha valakinek bejön.

#2 Legyen minőségi idő

Az nyilvánvalóan nem működik, hogy kényelmesen ledolgozom a 8 órát, majd “hazajövök”. Helyette az vált be, hogy kitolom a munkaidőmet bruttó 12 órára (mondjuk reggel 6-tól este 6-ig) és megszakítom közös játékokkal. Ő is könnyebben elfogadja, hogy egyedül is kell játszania, ha előtte volt anyás idő. Olyat igyekszem kitalálni, aminek egyértelmű vége van – mint mondjuk egy társas – vagy megbeszéljük, mi a vége a játéknak. Ez nem 10 perc odapillantás, hanem legalább fél óra csak-rá-figyelés, hogy úgymond “feltöltsem anyából”. Mindez napjában többször. 

#3 Segíts neki lefoglalnia magát

Az ovisom nagyjából feltalálja magát, de azért minden nap más. Ha úgy látom, hogy segítségre van szüksége, általában előveszek egy játékot, és elindítom. Ez sokszor elég is. Máskor pedig egy másik kézenfekvő megoldáshoz nyúlok: nem én foglalom le. Egyrészt apa is home office-ban van, másrészt az új helyzetre való tekintettel nagyon sok új kezdeményezés indult online: bábszínház, torna, foglalkozások, és az ovink is annyira szuper, hogy szinte naponta tesz fel videót, amiben mesét olvasnak, foglalkozást vagy csak kézműves feladatokat tartanak, amiket bent is csinálnának. Facebookon is külön csoportok indultak erre a témára, érdemes olvasgatni.

#4 Mint az oviban

Számomra a legnagyobb fejtörést a délutáni alvás okozta. Mi esténként még altatjuk, viszont ez most nem lesz jó, mert az altatás akár 1 órát is elvesz a munkaidőből és, mivel 6-kor keltem, én is könnyen a délutáni szunyókálás áldozata lennék. Így hát megbeszéltem vele, hogy csináljuk úgy ahogy az oviban: én mondok egy mesét, ő pedig megpróbál egyedül elaludni. Az esélytelenek nyugalmával indultam neki a dolognak, ezért is lepett meg nagyon, hogy bevált. És max. 10 perc alatt alszik is. Ki tudja, még mire lehetne ezt az új képességemet használni.

#5 Kérj türelmet a kollégáktól

Valószínűleg mindenkinek van olyan sztorija, amikor éppen online meetinget tart, és a gyerkőc beleszól, hogy “anya, miért beszélsz egy géphez”, valamit mindenképpen meg kell mutatnia vagy csak spontán elkezd vérezni az orra. Mind megtörtént. Viszont kollégák előtt sem titok, hogy van egy gyerekem, így már az elején szóltam, hogy akadhatnak váratlan helyzetek. Sőt, az sem ciki, ha szólsz egy meeting elején, hogy ha felébred az alvásból akkor 2-5 percre lecsatlakoznál. Egyébként azt látom, hogy mostmár a gyerkőc is megérti, hogy “még 5 perc van a meetingből” vagy “még 3 sor hiányzik az emailből”, és utána fogok tudni teljesen rákoncentrálni. 

Én egyelőre itt tartok a tanulás folyamatában, de minden nap fejlődünk kicsit. És az is igaz, hogy nálunk csak 1 gyerkőc van, érdekes kihívás lehet ugyanezt megoldani 2-3-mal. Nektek mi vált be?

A szerző Szalai-Huszár Enikő kolléganőnk, aki amellett, hogy egy banki IT-projekteket szállító fejlesztőcsapatot koordinál, a mytime.jobs egyik alapítója és projektvezetője.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is:

LinkedIn
Facebook
E-mail