A HR szerepe az employer brandingben

Vannak olyan alkalmak, amikor közvetve vagy közvetlenül, de a HR-es munkatárs lesz a vállalat influencere. Nemcsak azért, mert felfuttatta a közösségi oldalait és komoly követői bázist épített ki magának – a tengerentúlon mondjuk erre is akad néhány jó példa – hanem azért is, mert az új munkavállalók és a régi motorosok körében is ők képviselik a céget. Korábban írtunk már arról, hogy hogyan tud a HR a céges fejlődésben kulcsszerepet játszani. De van azért itt még más is. Például a munkáltatói márka.

Kezdjük az alapoknál: ha jobban belegondolsz, HR-es munkatársként te vagy a cég arca, legalábbis a munkatársak számára. Te vagy az első ugyanis, akivel időpontot egyeztetnek az állásinterjúra és persze az első személyes találkozón is biztosan ott leszel, sőt, már előtte is találkozhattok: például egy állásbörzén vagy egy nyílt napon.

HR-es munkatársként a feladatod többek között az, hogy megtaláld a cégetekhez illő, megfelelő kompetenciákkal és skillekkel rendelkező kollégákat és meg is tartsd őket, de ennél van egy összetettebb kép is, amit a piac felé sugároztok: ez a munkáltói márka, amit érdemes tudatosan építeni. Ennek érdekében nem árt részt venned a marketing- és PR-folyamatokban, hiszen ezeknek a toborzásban, a megtartásban és persze a munkáltatói brandépítésben is szerepe van.

A HR és a munkáltatói márka

A munkáltói márka az, ami a hozzátok jelentkező munkavállalók minőségét befolyásolja, és arra is hatással van, hogy milyen szakképzettségű embereket tud a vállalat megnyerni és megtartani. Akkor vagytok a legjobb pozícióban, ha tudatosan úgy alakítjátok az employer brandeteket, hogy ti legyetek az álommunkahely, ahová mindenki be akar kerülni. Még akkor is, ha épp nincsen munkaerőfelvétel.

Az employer branding célja röviden az, hogy legyen jó híretek a munkavállalói piacon, nemcsak a kiemelkedő fizetések, de a vállalaton belüli képzési rendszerek és fejlődési lehetőségek, valamint – ez kissé talán furcsán hangozhat – a munkavállalók de akár a társadalom egészének életminőségére gyakorolt pozitív hatás terén is.

Mit kerüljetek el, hogy jó legyen a munkáltatói márkátok?

  • a fullasztó munkahelyi légkört;
  • a rossz munkakörülményeket;
  • a rugalmatlan munkavégzést;
  • az egyértelmű folyamatok hiányát;
  • és a generációs feszültségeket.

A felsorolt problémák magas fluktuációhoz, rossz munkáltatói hírnévhez és nehezen betölthető üres pozíciókhoz vezetnek. 

Mi kell tenned tehát ahhoz, hogy egy szuper munkáltatói márkát építs? 

  • készíts stratégiát, amit leegyeztetsz és elfogadtatsz a felsővezetéssel;
  • teremts / segítsd elő / támogasd a jó munkahelyi légkört;
  • biztosíts jó munkakörülményeket;
  • teremts munkahelyi rugalmasságot, vagy épp annak a feltételeit;
  • hozz létre folyamatalapú működési formát, vagy épp támogasd azt;
  • segíts a munkatársak megbecsülésének kialakításában;
  • biztosíts széleskörű képzési palettát;
  • minimalizáld a generációs feszültségeket;
  • ösztönözd a munkatársak anyagi és erkölcsi megbecsülését.

Itt jön képbe az employer branding

Annak érdekében, hogy minél  pozitívabb kép alakuljon ki rólatok az álláskeresők, a már meglévő munkatársaitok és az összes érintett szemében, a legjobb az, ha összedolgozol a marketinggel, valamint a kreatív kommunikációért felelős szakemberekkel.

Te tudod, hogy milyen emberekre van szükségetek, többé-kevésbé tisztában vagy azzal is, hogy milyen üzenetek hatnak rájuk. Szinte minden információ a kezedben van ahhoz, hogy finomra hangoljátok a külső és belső kommunikációtokat.

Legyen szó akár egy álláshirdetésről, a cégről forgatott imázsvideóról, az egyes munkakörökhöz kapcsolódó blogcikkről, videóról vagy képes tartalomról, a megfelelő – pozícióhoz, generációhoz illeszkedő – hangvétel és az üzenetek kialakításában nagy segítséget nyújthatsz a kollégáidnak.

A munkaerőmegtartás miatt egyébként érdemes ugyanilyen nagy figyelmet fordítani a belső kommunikációra is. Az e-mailek, vállalati hírlevelek, belső blogposztok tartalma, a kommunikáció stílusa rendkívül sokat nyomhat a munkahelyi wellbeing kialakításában és hozzájárul a kollégák jó munkahelyi közérzetéhez.

Ezek talán apróságoknak tűnnek, de ezeken is múlhat, hogy olyan munkahely vagytok, ahová jó bemenni dolgozni, vagy olyan, ahol figyelni fogják az órát, hogy mikor van már vége a munkaidőnek.

Cikksorozatot indítottunk az employer branding legfontosabb pilléreiről. Az első részben a külső employer branding feladatait, kihívásait és eszközeit mutatjuk be. Kattints ide, hogy elolvasd!

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is:

Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
E-mail