Ezért éri meg nyugdíjas alkalmazottakat is foglalkoztatnod

A nyugdíj melletti munkavégzés igen rugalmas, és mindkét fél számára előnyös foglalkoztatást tesz lehetővé. Akár a nyugdíjkorhatár betöltésével, akár a „nők 40” kedvezményes nyugellátásának igénylésével kerül valaki nyugdíjba, az alábbi lehetőségek ugyanúgy érvényesek lesznek.

Ma már nem kötelező megszűntetni a nyugdíjba készülő munkavállaló foglalkoztatását a nyugdíj megállapításához. Ha továbbra is együtt dolgoznátok, új munkaszerződést sem kell kötnötök. Szerződésmódosításra is csak akkor lesz szükség, ha változnának a munkaviszony feltételei, például csökkenne a munkaidő.

A nyugdíj melletti munkavégzésnek sem a nyugdíjkorhatár betöltése előtt („nők 40” kedvezményes nyugdíja mellett), sem a korhatár betöltése után nincs semmilyen korlátja sem munkaidő, sem a kereset szempontjából. A közszolgálatban végzett munkára ettől eltérő szabályok vonatkoznak!

A nyugdíjas státuszhoz kapcsolódó munkajogi változás miatt, illetve az anyagi kedvezmények igénybe vételéhez fontos, hogy a nyugdíjas állapotot bejelentse a munkavállaló, és azt megfelelő módon (például a nyugdíjfolyósító szerv igazolásával) igazolja is. A munkaszerződés adataihoz használt adatlapon ezt a kérdést feltétlenül tüntesd fel.

Munkajogi helyzet

Munkajogi szempontból a nyugdíjas munkavállaló már nincs olyan védett helyzetben, mint nyugdíj előtt. Ennek az az oka, hogy a megélhetésének a munkabéren kívül is van forrása. Munkaviszonyát indoklás nélküli felmondással is megszüntetheted, és végkielégítést sem kell már fizetned neki. A felmondási idő azonban továbbra is jár, melynek legalább a felére fel kell őt mentened a munkavégzés alól távolléti díj fizetése mellett.

A nyugdíjas munkavállaló betegszabadságra és fizetett szabadságra ugyanúgy jogosult marad, mint az aktív munkatársak. Sem a bérek, sem pedig a munkaidő tekintetében nincsenek megkötések. Teljes munkaidő esetén részére is legalább a minimálbért (2021. február 1-jétől 167.400 forint/hó), illetve ha a munkakörre középfokú iskolai végzettség vagy szakképzettség van előírva a garantált bérminimumot (2021. február 1-jétől 219.000 forint/hó) kell fizetned munkabérként. 2021-ben is akár a munkaviszonyban, akár a megbízási szerződéssel alkalmazott nyugdíjasokat is járulék fizetés nélkül foglalkoztathatod.

Amiért neked megéri őt foglalkoztatni

A nyugdíjas munkavállalók után nem kell sem szociális hozzájárulási adót (15,5%), sem szakképzési hozzájárulást (1,5%) fizetned, vagyis köztehermentesen alkalmazhatod őt. A megtakarításod ezzel 17% lesz.

Amiért neki is megéri tovább dolgoznia

A nyugdíjas munkavállalónak a munkabéréből csak személyi jövedelemadót (15%) kell fizetnie, társadalombiztosítási járulékot (18,5%) nem. 2020. július 1-jétől más jövedelmeire (például a megbízási díjra) is kiterjed a járulékmentesség, így ez a nettó jövedelem is magasabb lesz.

Társadalombiztosítási helyzet

Betegség esetén nem jár neki táppénz, így nem terhel téged a táppénzre jogosult munkavállalók után fizetendő egyharmados hozzájárulás sem. Betegszabadságot viszont továbbra is köteles leszel biztosítani neki orvosi igazolás ellenében, évente 15 munkanapra. A távolléti díj 70%-át kell ezeken a napokon fizetni.

Év közben kezdődő munkaviszony esetén a betegszabadság időarányos része jár. Ha tizenöt munkanapon túl is beteg a munkavállalód, a távollétet szabadságával oldhatja meg, vagy az orvosi igazolás alapján igazolt, nem fizetett távollét.

Fontos!

A Munka Törvénykönyve szerint a munkavállaló azonnal nyugdíjasnak minősül, ahogy megfelel a jogosultság kritériumainak. Ez azt jelenti, hogy a státusza abban az esetben is megváltozik, ha valamiért nem igényelné még a nyugdíjat. Ebben az esetben is élhetsz az indokolás nélküli felmondással, és végkielégítést sem kell fizetned. A nyugdíjas foglalkoztatáshoz kapcsolódó anyagi kedvezmények (szociális hozzájárulási adó és szakképzési hozzájárulás mentesség, járulékmentesség) azonban ekkor még nem alkalmazhatóak, csak a nyugdíj melletti munkavégzésnél.

Vannak már nyugdíjközeli munkatársaid? Ismerd meg a korhatár előtti ellátást érintő szabályozásokat is!

A mytime.jobs végre megnyitotta kapuit! Nyitási akciónk keretén belül ingyen hirdethetsz állásokat. Oldalunkon több tízezer regisztrált jelentkező vár már a megfelelő ajánlatra! Tudj meg többet a kezdeményezésről ide kattintva, vagy hirdesd meg nyitott pozícióitokat itt.

Cikkünk Molnárné Dr. Balogh Márta jogász, munkajogi és társadalombiztosítási szakember hozzájárulásával készült. A cikk a megjelenésekor hatályban lévő jogszabályi rendelkezések alapján készült, az időközben esetleg bekövetkezett jogszabályváltozásokat nem tartalmazza. Kérjük, erre feltétlenül legyél figyelemmel.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is:

LinkedIn
Facebook
E-mail